Reklám – turizmus

Turizmusföldrajz 

A turizmusföldrajz a földrajz kar egy rendkívül színes, érdekes és változatos része, ahol rengeteg új tudással gazdagíthatod kincstáradat. A természettudományok és társadalomtudományok finom kombinációja mindenkinek tetszetős kínálatot nyújt, tömérdek érdekfeszítő tantárgyakkal, roppant sok témát átfogva, bemutatva.

Az első félévben a hidrológia és a klimatológia kombinációjából létrejött hidroklimatológia segítségével mindent meg lehet tudni a csapadékok hatásáról, illetve az éghajlatok eloszlásáról és tulajdonságairól. Sok mindent megtanulhatunk a számokról, amik meghatározzák a társadalmunk működését a statisztika segítségével. Betekintést nyerhetünk a turizmus fogaskerekeihez és alapjaihoz a turizmus tantárgy tanulása által. Tanulunk a földrajzról, mint tudományról, a történelem formálásában kivett részéről, az évszázadok során történő fejlődését követve az általános földrajz kurzusokon. Ezeken kívül megtudhatunk mindent Európáról, az országairól, betekintést nyerhetünk az Unió felépítésébe és működésébe Európa-földrajz szemináriumokon.

A második félév is sok érdekes tantárgyakat tartogat: regionális földrajz – itt felhasználhatjuk a statisztika tanórák alatt szerzett információkat, megtanuljuk, hogyan függ össze a természetföldrajz a társadalomföldrajzzal, és hogy mekkora fontossággal bír a statisztika a fejlődésben.

Architektúra – minden, amit tudni kell az építészetről, a történelemről, a jellegzetességekről, a történelmi korok változásáról és a kultúra talán legmeghatározóbb elemének szépségéről.

DTP – a környezet, ami körülvesz mindannyiunkat rengeteg kincset rejteget. Történeteket mesél kalandjáról egy nagy szikla egy mező közepén például. Hogy került oda? Honnan jött? Ha kíváncsiak vagyunk rá, figyelnünk kell DTP órán.

Kartográfia – térképészet, tanulhatunk mindent, amit a térképekről tudni kell. Milyen vetületek léteznek, mi az a térkép, miért fontos? Sőt, még térkép készítésben is részünk lesz.

 Az első év során részünk lesz tornaórában is, meg angol tanulásban is, viszont ezek könnyűek és kellemesen hatnak, úgymond relaxálóak.Ezek mellett muszáj majd praktikázni nyáron, és tavasszal utazni valahova terepgyakorlat név alatt – akár külföldre is.

Ezt a szakot nagyon ajánlom azoknak a személyeknek, akiket érdekel a földrajz, a nyelvek, a kultúrák, az utazás. Kellemesen fog eltelni ez a 3 év, tanulva, szórakozva, és visszatekintve egyértelművé válik, hogy megérte a turizmusföldrajzot választani.

                                               Nedelka Hunor- László, első éves, turizmusföldrajz szakos hallgató