Tanulmányutak – 2020

  1. Név: Kanári-szigetek (Tenerife és La Palma szigetek)

Helyek száma: 20 fő

Idő: 9 nap, kb. 2020. február 28 – március 7. (Az időpont változhat egy kicsit a repülőjegyek árától függően, ezért jelentkezéskor közöljétek azt is, hogy hajlandóak vagytok-e az időpontváltozáshoz alkalmazkodni)

Jelentkezés: Gál Andrea (gal.andi@yahoo.com).

Tantárgy / téma: geomorfológia, hegyi turizmus

Tanulmányi követelmény: teszt az út után

Szervező: Gál Andrea

1. nap: délutáni érkezés Tenerifére, elszállásolás, városlátogatás

2. nap: Túra a Teidére, Európa második legmagasabb aktív vulkánjára, 3555 méterig felvonóval megyünk fel, utána kevesebb, mint 200 m szintkülönbséget megtéve érjük el a 3718 m-es csúcsot, majd visszagyalogolunk a 2356 méteren lévő parkolóig, közben megnézzük a kalderát, a friss kitörések nyomait, illetve a felszínre bukkanó lepusztulási formákat.

3. nap: kirándulás Anaga babérerdejébe: gyalogolva megcsodálhatjuk a lombos babérerdőt, Tanagana történelmi tanyát, és végül leérkezünk az óceánpartra, ahol magas partokra jellemző abráziós formákat nézünk meg

4. nap: Tenerife körút, kisebb városkákat, tengerpartokat, további természeti értékeket csodálhatunk meg, a merészebbek az Atlanti-óceán természetes lávamedencéiben is megmártózhatnak

5. nap: átrepülés La Palma szigetére, elszállásolás, városnézés

6. nap: kráterperemi túra a 2426 méteres Roque de los Muchachosra, La Palma-sziget csúcsára, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik az 1500 méter mélységű, hatalmas, fákkal borított vulkáni kráter belsejére

7. nap: túra a kanári-fenyővel borított Taburiente kalderában, megtapasztalhatjuk, mit művel a víz egy vulkánnal

8. nap: Vulkánok útja túra, őskori és a legutolsóként (1971-ben) kitört Teneguía vulkánokon megfigyelhetjük a kitörések eredményeit. A fenyvesek, melyek a vulkán legnagyobb részét benőtték, ellensúlyozzák a föld sötét színét, lenyűgöző látványt nyújtva.

9. nap: hazarepülés

Szállások jellege: hosztel/panzió stb.

Ár: kb. 200-250 euró a repülőjegyek ára, kb. 270 euró (szállás, 6 napi buszbérlés, felvonó a Teide-re), összesen kb. 470-520 euró

Jelentkezés: december 31-ig, előleg 100 euró, január 8-ig. Túljelentkezés esetén a hegyi túrázásban szerzett tapasztalatot veszem figyelembe. Akikkel még nem volt eddig közös túránk, kérem, írják meg, hogy részt vettek-e valaha hegyi túrán, ha igen, hol, illetve ha soha nem túráztak, akkor arra lennék kíváncsi, hogy mennyire tartják magukat sportosnak. Átlagosnál nem nehezebbek a túrák, és majdnem minden túrán lesz rövidített változat is, de az lenne az igazi, ha végig együtt tudnánk túrázni.


2. Név: Észak-Alföld

Helyek száma: min. 20 fő

Idő: 4 nap, kb. 2020. április 23–27.

Jelentkezés: Talpas János (talpasjanos@yahoo.com)

Tantárgy / téma: Turizmusföldrajz (termálvizek hasznosítása, műemlékek ismertetése), Románia turizmusföldrajza (látogatás Románia északnyugati régiójában), Városi turizmus (városlátogatás), Vidéki turizmus (gasztronómia).

Tanulmányi követelmény: szóbeli, az út alatt.

Szervező: Talpas János

Helyszínek: Nagykároly (Károlyi-kastély), Nyíregyháza (Sóstófürdő és állatkert), Kassa, Tokaji-borvidék, Debrecen, Gyula.

Szállás szállodában.

Ár: 550 lej.

Az ár tartalmazza a szállítást, a buszt, a borkóstolás árát.

Jelentkezés: 2020. január 15-ig, 200 lej előleggel.


3. Név: Szlovénia és Toszkána

Helyek száma: 58 fő

Idő: 9 nap, 2020. április 18–26. (indulás 17-én este)

Jelentkezés: Máthé András (matheandras@yahoo.com)

Tantárgy / téma: Építészet a turizmusban, Kultúra és civilizáció, Szolgáltatások, Idegenvezetés, Etnokulturális övezetek turisztikai értékesítése.

Tanulmányi követelmény: szóbeli vizsga előzetes felkészülés alapján a terepen, majd írásbeli vizsga hazaérkezés után.

Szervező: Máthé András

Tavaszi terepgyakorlatunkat Szlovéniában, a Júliai-Alpok térségében kezdjük meg, meglátogatjuk Szlovénia egyetlen Nemzeti parkját, a Triglav Nemzeti Parkot, ahol egyrészt a karszt felszín különleges formavilágát fogjuk megcsodálni, másrészt gleccsertavakat is, illetve túrázni fogunk a Vintgar szurdokban, amelyet a Radovna folyó ékesít vízesésekkel, medencékkel és zuhatagokkal. Utunkat a tőle nem messze található Bled kedvelt túristaközponttal folytatjuk, ahol megcsodálhatjuk a Bled-i tavat, és a tó közepén található szigetet, amely Szlovénia egyetlen szigete, és ahova átcsónakázunk majd. Egy itteni sajátos vaníliás krémes sütemény elfogyasztása után nekivágunk a Bledi várkastély megmászásának. Utunkat az UNESCO világörökség részeként nyilvántartott Skocjan barlang meglátogatásával folytatjuk, amelyben a Reka folyó hatalmas szakadékot vájt, ezért a földalatti Grand kanyonként is emlegetik. Továbbá az Adriai tenger partján fekvő Piran középkori kikötővárosát látogatjuk meg, ahol felfedezzük a hangulatos szűk utcákat és a különféle történelmi műemlékeket. Tanulmányi utunkat Olaszország festői tájain folytatjuk, Toszkána térségében. Előszőr a középkori Európa tudományos központját illetve a reneszánsz stílus születésének városát látogatjuk meg, Firenzét, ahol többek között a hajdani olasz bankárcsaládok reneszánsz palotáit, az aranyosok hídját, a Ponte Vecchiot, az Uffizi képtárat, a reneszánsz városházát és nem utolsó sorban a Firenzei Dómot fogjuk meglátogatni. Továbbá Volterrát, az etruszkok hajdani központját fedezzük fel, hangulatos tereivel, római színházával valamint a Santa Mara Assunta katedrálisával. Látogatásunkat Siena, Európa egyik legszebb gótikus városával folytatjuk, ahol évente kétszer is megrendezik a palionak nevezett kosztümös lovasversenyt a város történelmi központjában. Innen Pienzát és Montepulciano erődítettvárosát tekntjük meg számtalan középkori műemlékeivel és hangulatos tereivel. A továbbiakban utunk Arezzo fele visz ahol a számos etruszk műemlék mellett középkori templomokat, tereket, hangulatos utcákat járunk be. Toszkána hangulatos tájait bejárva visszatérünk Szlovéniába, és a fővárosának Ljubljánának különböző műemlékeit, illetve a város fölé emelkedő fellegvárát tekintjük meg közelebbről. Terepgyakorlatunkat Celje, Szlovénia harmadik legnagyobbvárosának meglátogatásával zárjuk, ahol elsősorban a Celjei várat valamint a belváros történelmi nevezetességeit fedezzük majd fel.

Ár: 270 euró.

Az ár tartalmazza a szállás (6 éjszaka hosztelekben), a busz költségeit, 4 reggelit.

Jelentkezés január 31-ig, 100 euró előleggel.


4. Név: Moldva

Helyek száma: 50 fő

Idő: 5 nap, kb. 2020. május 4–8.

Jelentkezés: Kovács Csaba (csaba.kovacs@ubbcluj.ro)

Tantárgy / téma: népesség- és településföldrajz, gazdaságföldrajz, turizmusföldrajz, szociálgeográfia.

Tanulmányi követelmény: beadandó írásbeli élménybeszámoló az öt nap alatt látottakról.

Szervező: Kovács Csaba

Helyszínek, látnivalók

  1. nap: Kolozsvár – Vatra Dornei – Moldovița – Sucevița – Arbore – Voroneț – Humor (kolostorok) –  Suceava
  2. nap: Suceava (de. várlátogatás) – Dragomirna – Rădăuți – Siret – Putna (kolostorok) – Suceava
  3. nap: Suceava – Botoșani – Soroca (várlátogatás) – Kisinyov (délután hosszabb megálló) – Jászvásár
  4. nap: Jászvásár (kultúrpalota – múzeumok, egyetem, kolostorok)
  5. nap: Jászvásár – Tg. Neamț (várlátogatás) – Agapia – Văratec – Bistrița – Piatra Neamț – Gyergyószentmiklós – Kolozsvár

Szállások jellege: panziók, hosztelek (Suceava, Jászvásár)

Ár: 400 lej (szállás, busz).

Az ár tartalmazza a szállások és a busz költségeit.

Nem tartalmazza az étkezést, belépőket (várakba, múzeumba, kolostorokba is van, diákoknak valószínűleg engedményes áron), utazási biztosítást.

A Moldovai Köztársaságba személyi igazolvánnyal v. útlevélellel lehet utazni, költőpénzt kell váltani (eurót, esetleg lejt).

Jelentkezés: február 24-ig. Előleg 200 lej március 15-ig, második részlet április 24-ig.


5. Név: Izland

Helyek száma: max. 47 fő (BSc, MSc, volt hallgatók, korábbi utasok, párok)

Idő: 6 nap, 2020. május 7–12.

Jelentkezés: Bartos-Elekes Zsombor (bezsombor@yahoo.com)

Tantárgy / téma: Nemzetközi turizmus, Európa földrajza.

Tanulmányi követelmény: írásbeli vizsga a kiadott ismertetőből az út után.

Szervező: Bartos-Elekes Zsombor, Nemerkényi Zsombor

A világban csak elvétve, Európában kizárólag itt tapasztalható élmények miatt a természetföldrajzosok álma Izland. A tömény út során – kihasználva a májusi 18 órányi sarkvidéki nappalokat – az utazási irodák klasszikus körútját még pár kisebb gyalogtúrával és egy távolabbi sarkvidéki különlegességgel is fűszerezzük, ráadásul jóval kedvezőbb áron. Izland sokszínű látnivalóiból a legfontosabbakat tekintjük meg, átfogó képet adva a sziget földrajzi sajátosságairól. Kiemelt programpontok:

Izland egyrészt a jég földje: a legészakibb ország, Grönlandtól 300 kilométer se választja el, ráadásul minden mástól még inkább elszigetelt terület. A Vatnajökull Európa legnagyobb és legvastagabb jégtakarója, amelynek a Jökulsárlón gleccserlagúnája úszó jéghegyekkel olyan látnivaló, amit Izlandon kívül csak a Föld legszélsőségesebb helyein lehet elérni. Izland másrészt a tűz országa: területén különlegességek a vulkánok (a nemrég kitört Eyjafjallajökull), gejzírek (Strokkur, Geysír), illetve a színes vulkáni kőzeteken felszínre törő szolfatárák (Krýsuvík, Seltún); a jégmezők tövében felbukkanó szökőhévforrások tavában fürödni is lehet (Blue Lagoon). A jéggyalulta lávasíkok peremén számtalan vízesés (Gullfoss, Skógafoss, Seljalandsfoss, Svartifoss stb.) alakult ki, a fekete bazalthomokú óceánpartokat abráziós sziklák díszítik (Reynisfjara, Dyrhólaey) stb. Miután túrázunk a tundrán gleccserek, vulkánok, gejzírek, vízesések és óceánparti kilátópontok környékén, ultramodern interaktív kiállítást is megtapasztalhatunk az ezeket kialakító jelenségekről (Lava Centre), vagy természetes hévforrások vizeiben lazíthatunk (Fontana). A viking hajósok leszármazottai (lásd Skógar skanzen, fűtetejű középkori templomok) mára a világ egyik legfejlettebb gazdaságát építették ki a rendkívül ritkán lakott szigeten (Erdélynyi területen Kolozsvárnál kevesebb lakos él főleg Reykjavíkban és kisebb településeken). Izland természeti és társadalmi vonatkozásainak jelképes sűrítménye a Þingvellir Nemzeti Park: egyrészt itt kivételesen a felszínen látható az Észak-Amerikai- és az Eurázsiai-lemez közötti hasadékvölgy, így könnyedén átléphetünk egyik kontinensről a másikra, másrészt itt gyűlt össze Izland első országgyűlése ezer évvel ezelőtt.

Szállások jellege: hosztelek.

Ár: 350 euró (tartalmazza a busz és az 5 szállás költségeit, 2 reggelit).

A repülőjegy Budapestről vagy Bukarestből poggyász nélkül az utóbbi időben 200–240 euró között mozgott. Meggondolandó, hogy az aránylag rövid utat poggyász nélkül oldjuk meg (azaz csupán a légitársaság által megengedett legkisebb kézipoggyászba minimális felszerelést csomagoljunk), helyben gondoskodva az élelmiszerről, étkezésről. A másik lehetőség, hogy több utas összefog és egyetlen nagyobb poggyászba pakolva minimalizálják a feladott poggyász miatti többletköltséget, így itthonról akár élelmiszert szállíthatunk, mert a hosztelekben felszerelt konyha van.

Akár román, akár magyar állampolgárok számára a beutazáshoz elégséges a személyi igazolvány.

Belépők: a természeti látnivalók mind ingyenesek, fizetős csak az amúgy kihagyható termálfürdő, vulkanológiai kiállítás és a hajózás a jéghegyek között.

Jelentkezés: jelentkezési szándékát Izland tárgyú levélben jelezze december 29-ig. December 30-án mindenkit értesítünk a jelentkezésének helyzetéről. Túljelentkezés esetében előnyt élveznek egyrészt a jelenlegi diákok közül a magasabb tanulmányi átlagúak, másrészt a volt hallgatóink, korábbi utastársaink. Kifizetési részletek: január 6-án (100 euró), március elején (150 euró) és április elején (100 euró). Senki ne vásároljon repülőjegyet az első részlet kifizetése előtt!

Skogafoss waterfall. Famous landmark of Iceland. Summer landscape on a sunny day. Amazing in nature